Egy napon azt kĂ©rte az osztĂĄlytĂłl a tanĂĄrnĆ, hogy minden osztĂĄlytĂĄrsuk nevĂ©t ĂrjĂĄk föl egy lapra Ășgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis ĂŒres hely. GondoljĂĄk meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a tĂĄrsaikrĂłl, Ă©s azt ĂrjĂĄk a nevek mellĂ©. Egy teljes ĂłrĂĄba telt, mire mindenki elkĂ©szĂŒlt Ă©s mielĆtt elhagytĂĄk az osztĂĄlytermet, a lapot ĂĄtadtĂĄk a tanĂĄrnĆnek. HĂ©tvĂ©gĂ©n a tanĂĄrnĆ minden diĂĄk nevĂ©t fölĂrta egy papĂrlapra Ă©s mellĂ© a kedves megjegyzĂ©seket, amelyeket a tanulĂłtĂĄrsak Ărtak rĂłla.
HĂ©tfĆn minden tanulĂł megkapta a listĂĄjĂĄt. MĂĄr egy kis idĆ mĂșlva mindegyik nevetett. "TĂ©nyleg?" - hallatszott a suttogĂĄs... "Nem is tudtam, hogy Ă©n valakinek is jelentek valamit!" - Ă©s "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szĂłltak a megjegyzĂ©sek. EzutĂĄn senki nem emlegette többĂ© a listĂĄt. A tanĂĄrnĆ nem tudta, hogy a diĂĄkok egymĂĄs közt, vagy esetleg a szĂŒleikkel beszĂ©ltek-e rĂłla, de nem is törĆdött vele. A feladat elĂ©rte a cĂ©ljĂĄt. A tanulĂłk elĂ©gedettek voltak magukkal Ă©s a tĂĄrsaikkal.
NĂ©hĂĄny Ă©vvel kĂ©sĆbb az egyik fiĂș elesett Vietnamban, Ă©s a tanĂĄrnĆ elment a tanĂtvĂĄnya temetĂ©sĂ©re. A templomot megtöltötte a sok barĂĄt. Egyik a mĂĄsik utĂĄn - akik szerettĂ©k vagy ismertĂ©k a fiatalembert -odamentek a koporsĂłhoz, Ă©s lerĂłttĂĄk utolsĂł kegyeletĂŒket. A tanĂĄrnĆ a sor vĂ©gĂ©n lĂ©pett oda Ă©s imĂĄdkozott a koporsĂł mellett. Ahogyan ott ĂĄllt, az egyik koporsĂłvivĆ katona megszĂłlĂtotta: "Ăn a matematika tanĂĄrnĆje volt Mark-nak?" Ć igent bĂłlintott. Erre a fiĂș azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszĂ©lt magĂĄrĂłl." A temetĂ©s utĂĄn összegyƱltek Mark rĂ©gi osztĂĄlytĂĄrsai. Mark szĂŒlei is ott voltak Ă©s szemmel lĂĄthatĂłan alig vĂĄrtĂĄk, hogy beszĂ©lhessenek a tanĂĄrnĆvel. "Valamit szeretnĂ©nk mutatni" - mondta az apa Ă©s elĆhĂșzott egy pĂ©nztĂĄrcĂĄt a zsebĂ©bĆl. "Ezt talĂĄltĂĄk, amikor a fiunk elesett. Ăgy gondoltuk, Ăn meg fogja ismerni." A pĂ©nztĂĄrcĂĄbĂłl elĆhĂșzott egy erĆsen gyƱrött lapot, amelyet nyilvĂĄn összeragasztottak, sokszor összehajtogattak Ă©s szĂ©thajtottak mĂĄr. A tanĂĄrnĆ - anĂ©lkĂŒl, hogy odanĂ©zett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonsĂĄgok ĂĄlltak, amelyeket az osztĂĄlytĂĄrsak Ărtak MarkrĂłl.
"Nagyon szeretnĂ©nk Ănnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztĂĄlynak" - mondta Mark anyja. "Amint lĂĄtja, Mark nagyon megbecsĂŒlte."
A többi rĂ©gi tanĂtvĂĄny is összegyƱlt a tanĂĄrnĆ körĂŒl. Charlie elmosolyodott Ă©s azt mondta: "Nekem is megvan mĂ©g a listĂĄm. Az ĂrĂłasztalom felsĆ fiĂłkjĂĄban Ćrzöm." Chuck felesĂ©ge pedig Ăgy szĂłlt: "Chuck megkĂ©rt, hogy a listĂĄt ragasszam be az eskĂŒvĆi albumba." "Az enyĂ©m is megvan mĂ©g" - mondta Marily. "A naplĂłmban tartom". Ekkor Vicki, egy mĂĄsik osztĂĄlytĂĄrsuk, a zsebnaptĂĄrĂĄt vette elĆ, Ă©s megmutatta a hasznĂĄlattĂłl megkopott Ă©s foszladozĂł listĂĄt a többieknek. "Mindig magamnĂĄl hordom" - mondta Vicki, Ă©s hozzĂĄtette: "Meg vagyok gyĆzĆdve, hogy mindnyĂĄjan megĆriztĂŒk azt a listĂĄt."
Ennyi a törtĂ©net... EmbertĂĄrsainkkal valĂł egyĂŒttĂ©lĂ©sĂŒnkben gyakran elfeledkezĂŒnk arrĂłl, hogy minden Ă©let vĂ©get Ă©r egy napon Ă©s senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. EzĂ©rt kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretĂŒnk Ă©s akikĂ©rt aggĂłdunk, hogy fontosak a szĂĄmunkra. Addig kell ezt megmondani, amĂg nem kĂ©sĆ.
Mindenki megteheti, aki ezt az ĂrĂĄst elolvassa. Ha nem teszed meg, elszalasztasz egy csodĂĄs lehetĆsĂ©get, hogy valami kedveset Ă©s szĂ©pet tegyĂ©l. TĂșlsĂĄgosan elfoglalt vagy? Nincs nĂ©hĂĄny perced tovĂĄbbgondolni ezt az ĂrĂĄst? SzakĂts rĂĄ idĆt! Ez egy jĂł alkalom, hogy egy embertĂĄrsadnak örömöt szerezz! Gondold vĂ©gig: azt aratjuk, amit vetettĂŒnk.
Amit az ember ad a måsik embernek, vissza is jön a sajåt életébe. Ez a Vonzås Törvénye!